Fedezd fel

21. Lecke

A megváltás: Jézus imádkozni tanít

Lukács 18:9-14; János 16:24

1. lépés: Olvasd el a történetet

Olvasd el vagy hallgasd meg a következő igeszakaszt

x1.0

9Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta:

10Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő.

11A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is.

12Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.

13A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!

14Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.

24Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.

2. lépés: Mond el a történetet

Saját szavaiddal, most pár percben, mond el a történetet. Hangosan is elmondhatod, vagy le is írhatod. Ha nehéz visszaemlékezni a történetre, akkor olvasd el újra, vagy hallgasd meg ismét.

3. lépés: Fedezd fel a történetet

Amikor úgy érzed már jól ismered a történetet, akkor egy kis ideig gondolkodj rajta vagy válaszold meg a következő kérdéseket


Get it on Google Play
Download on the App Store

Get Discovery Bible Studies on your phone

Discover copyright ©2015-2026 discoverapp.org

Revised Hungarian New Translation © Hungarian Bible Society, 2014. www.bibliatarsulat.hu Audio: ℗ Hungarian Bible Society, 2016