Fedezd fel

9. Lecke

A hívők közössége

Ap. csel. 2:42-47

1. lépés: Olvasd el a történetet

Olvasd el vagy hallgasd meg a következő igeszakaszt

x1.0

42Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.

43Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt.

44Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.

45Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.

46Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;

47dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

2. lépés: Mond el a történetet

Saját szavaiddal, most pár percben, mond el a történetet. Hangosan is elmondhatod, vagy le is írhatod. Ha nehéz visszaemlékezni a történetre, akkor olvasd el újra, vagy hallgasd meg ismét.

3. lépés: Fedezd fel a történetet

Amikor úgy érzed már jól ismered a történetet, akkor egy kis ideig gondolkodj rajta vagy válaszold meg a következő kérdéseket


Get it on Google Play
Download on the App Store

Get Discovery Bible Studies on your phone

Discover copyright ©2015-2026 discoverapp.org

Revised Hungarian New Translation © Hungarian Bible Society, 2014. www.bibliatarsulat.hu Audio: ℗ Hungarian Bible Society, 2016