Fedezd fel

3. Lecke

Az ember bukása: Az első bűn és annak büntetése

Teremtés 3:1-24

1. lépés: Olvasd el a történetet

Olvasd el vagy hallgasd meg a következő igeszakaszt

x1.0

1A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?

2Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk,

3csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok!

4A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg!

5Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.

6Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított hát a gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett.

7Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.

8Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között.

9De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?

10Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem.

11Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?

12Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem.

13Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem.

14Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben!

15Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.

16Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.

17Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben!

18Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed!

19Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!

20Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek.

21Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.

22Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen,

23kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.

24És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet.

2. lépés: Mond el a történetet

Saját szavaiddal, most pár percben, mond el a történetet. Hangosan is elmondhatod, vagy le is írhatod. Ha nehéz visszaemlékezni a történetre, akkor olvasd el újra, vagy hallgasd meg ismét.

3. lépés: Fedezd fel a történetet

Amikor úgy érzed már jól ismered a történetet, akkor egy kis ideig gondolkodj rajta vagy válaszold meg a következő kérdéseket


Get it on Google Play
Download on the App Store

Get Discovery Bible Studies on your phone

Discover copyright ©2015-2026 discoverapp.org

Revised Hungarian New Translation © Hungarian Bible Society, 2014. www.bibliatarsulat.hu Audio: ℗ Hungarian Bible Society, 2016