Fedezd fel

4. Lecke

Az ember bukása: A vízözön Noé idejében

Teremtés 6:1-9:17

1. lépés: Olvasd el a történetet

Olvasd el vagy hallgasd meg a következő igeszakaszt

x1.0

1Történt pedig, hogy amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön, és leányaik születtek,

2látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiválasztottak maguknak.

3Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test! Legyen az életkora százhúsz esztendő!

4Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is –, óriások éltek a földön. Ők voltak az ősidők nagy hírű vitézei.

5Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz,

6megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében.

7Azért ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt a szárazföldi állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy megalkottam őket.

8De Nóé kegyelmet talált az Úr előtt.

9Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé.

10Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet.

11A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a föld erőszakossággal.

12És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden ember rossz útra tért a földön.

13Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt.

14Csinálj magadnak bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal!

15Így készítsd el: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök, magassága pedig harminc könyök!

16Ablakot is csinálj a bárkára: egy könyökre hagyd azt felülről! A bárka ajtaját az oldalára helyezd! Készíts bele egy alsó, egy középső és egy felső emeletet!

17Mert én özönvizet fogok hozni a földre, hogy elpusztítsak minden élőlényt az ég alatt. Minden el fog pusztulni, ami a földön él.

18Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt!

19És vigyél be a bárkába minden élőlényből, mindenből kettőt-kettőt, hogy életben maradjanak veled együtt: hímek és nőstények legyenek!

20A madaraknak, a szárazföldi állatoknak és a föld minden csúszómászójának különböző fajtáiból, mindegyikből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjon!

21Vigyél magaddal mindenféle eledelt, ami csak ehető; gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok, neked is, meg azoknak is!

22Nóé így is tett: mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.

1Az Úr akkor ezt mondta Nóénak: Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged látlak igaznak ebben a nemzedékben!

2Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél magaddal, hímet és nőstényt! Azokból az állatokból, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényt!

3Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy maradjon utódjuk az egész földön!

4Mert hét nap múlva negyven nap és negyven éjjel tartó esőt bocsátok a földre, és eltörlök a föld színéről minden élőt, amelyet alkottam.

5Nóé úgy is tett mindent, ahogyan az Úr megparancsolta neki.

6Nóé hatszáz éves volt, amikor özönvíz lett a földön.

7Bement tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel a bárkába az özönvíz elől.

8A tiszta állatok közül, de a nem tiszta állatok közül is, a madarak és mindenféle földi csúszómászók közül

9kettő-kettő bement Nóéhoz a bárkába: hím és nőstény, ahogyan megparancsolta Isten Nóénak.

10A hetedik napon özönvíz lett a földön.

11Nóé életének hatszázadik évében, a második hónap tizenhetedikén: fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, megnyíltak az ég csatornái,

12majd negyven napon és negyven éjen át ömlött az eső a földre.

13Ugyanazon a napon bement Nóé és Nóé fiai: Sém, Hám és Jáfet meg Nóé felesége és fiainak három felesége a bárkába,

14és velük együtt mindenféle vadállat, mindenféle jószág, mindenféle csúszómászó, amely csak csúszik-mászik a földön, és mindenféle repdeső állat: az összes madár és egyéb szárnyasok.

15Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába mindenféle élőlényből.

16Hím és nőstény ment be minden élőből; bementek, ahogyan Isten Nóénak parancsolta. Az Úr pedig bezárta Nóé mögött az ajtót.

17Amikor már negyven napja tartott az özönvíz a földön, annyira megnövekedett a víz, hogy nekifeszült a bárkának, és az fölemelkedett a földről.

18A víz egyre áradt és növekedett a földön, úgyhogy a bárka a víz színén úszott.

19A víz egyre erősebben áradt a földön, és elborította a legmagasabb hegyeket is mindenütt az ég alatt;

20sőt, még tizenöt könyöknyit áradt a víz azután is, hogy elborította a hegyeket.

21Elpusztult minden élőlény, amely a földön mozgott: madár, jószág és vadállat, a földön nyüzsgő minden egyéb élőlény és minden ember.

22Minden meghalt, aminek orrában az élet lehelete volt, és ami a földön élt.

23Eltörölt az Isten minden élőt, ami a föld színén volt, embert és állatot, csúszómászót és égi madarat. Mindent eltörölt a földről, csak Nóé maradt meg, és azok, akik vele voltak a bárkában.

24A víz százötven napig áradt a földön.

1Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról a vadállatokról és jószágokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett.

2Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; nem esett több eső az égből.

3Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz.

4A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegységben.

5A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai.

6Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált,

7és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült és visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről.

8Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről.

9De a galamb nem tudott leszállni, ezért visszatért hozzá a bárkába. Víz borította ugyanis az egész földet. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába.

10Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából.

11Estére megjött hozzá a galamb, és íme, már egy leszakított olajág volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy leapadt a víz a földről.

12Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá.

13A hatszázegyedik esztendőben az első hónap első napjára fölszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé eltávolította a bárka fedelét, és látta, hogy már fölszáradt a föld.

14A második hónap huszonhetedik napjára felszikkadt a föld.

15Ekkor így szólt Isten Nóéhoz:

16Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt!

17Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, szárazföldi állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön!

18Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt.

19Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából.

20Azután oltárt épített Nóé az Úrnak, majd vett minden tiszta szárazföldi állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatot mutatott be az oltáron.

21Amikor az Úr megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az Úr: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem.

22Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.

1Isten megáldotta Nóét és fiait, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!

2Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat és minden égi madár, kezetekbe adom őket minden földi csúszómászóval és a tenger minden halával együtt.

3Minden, ami csak él és mozog, legyen a ti eledeletek! Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt.

4De ne egyétek a húst az éltető vérrel együtt!

5Bizony, számon kérem a benneteket éltető vért! Minden állattól számon kérem azt, és az embertől is számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét.

6Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert.

7Ti azért szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, sokasodjatok rajta!

8Isten azt mondta Nóénak és fiainak:

9Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal,

10meg minden élőlénnyel, amely veletek van: madárral, jószággal és minden szárazföldi vaddal, mindennel, ami a bárkából kijött, minden földi élőlénnyel.

11Szövetségre lépek veletek, és egyetlen élőlény sem pusztul el többé özönvíz miatt, mert nem lesz többé özönvíz, hogy elpusztítsa a földet.

12Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre:

13szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök.

14Amikor felhővel borítom be a földet, és feltűnik a szivárvány a felhőn,

15akkor visszaemlékezem a szövetségemre, amelyet veletek és minden élőlénnyel kötöttem, amely testben él, és nem válik többé a víz özönvízzé minden élőlény pusztulására.

16Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön.

17Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet minden földi élőlénnyel kötöttem.

2. lépés: Mond el a történetet

Saját szavaiddal, most pár percben, mond el a történetet. Hangosan is elmondhatod, vagy le is írhatod. Ha nehéz visszaemlékezni a történetre, akkor olvasd el újra, vagy hallgasd meg ismét.

3. lépés: Fedezd fel a történetet

Amikor úgy érzed már jól ismered a történetet, akkor egy kis ideig gondolkodj rajta vagy válaszold meg a következő kérdéseket


Get it on Google Play
Download on the App Store

Get Discovery Bible Studies on your phone

Discover copyright ©2015-2026 discoverapp.org

Revised Hungarian New Translation © Hungarian Bible Society, 2014. www.bibliatarsulat.hu Audio: ℗ Hungarian Bible Society, 2016